• Üdvözöljük Bikal község honlapján!
    Üdvözöljük Bikal község honlapján!
  • Üdvözöljük Bikal község honlapján!
    Üdvözöljük Bikal község honlapján!
  • Üdvözöljük Bikal község honlapján!
    Üdvözöljük Bikal község honlapján!
  • Üdvözöljük Bikal község honlapján!
    Üdvözöljük Bikal község honlapján!

Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntöm Önt Bikal valamennyi polgára nevében. Bízom abban, hogy a Dél- Dunántúl változatos dombvidéke felkelti figyelmét. Kis községünk „csupa hegy- völgyből áll, de a hegyek alacsonyak s inkább domboknak mondhatók, a völgyek hosszan nyúlnak el, számosak, de nem szélesek.” Ez Bikal. A Mecsek hegységtől északra Baranya megyében elhelyezkedő település mind történeti múltjánál mind a térségben betöltött szerepéből eredően a környék egyik legjelentősebb települése. 


Településünkön a mezőgazdaság és az idegenforgalmi tevékenység meghatározó jellegű.
A gabonafélék és a kukorica termesztése mellett jelentős a gyümölcstermesztés is. Főként sárgabarackot, őszibarackot , szilvát, almát gondoznak a helyi gazdák. Környékünk igen gazdag állóvizekben, így a bikali hal és a bikali halászat országosan és külföldön is ismert.

A közelmúltban ismét TV képernyőre került  Bikal, a Pannon TV Kerekasztal című műsorában évértékelő beszélgetés látható falunk polgármesterével Kőműves Józseffel.

Véglegessé vált a 2022. évi falunap programja, íme egy kis ízelítő:

Augusztus 19-én este 8 órától az Afinis és a Mesterséges Érzelem zenekarok koncertjét tekinthetik meg a látogatók.

Augusztus 20-án a falunapi program reggel 8 órakor indul kispályás labdarúgótornával. 13:30 -tól ebéd, majd polgármesteri köszöntő. Délután a következő fellépők várnak a nézőkre: Vivat Bacchus, Bolhazsák gyerekműsor, Swing Ladies, YMCA közös tánc, Bikali Amatőr színjátszók előadása.

KSH_nepszamlalas_logo_2022_final_cmyk-03.jpg

Jelentkezzen számlálóbiztosnak a 2022 őszén induló népszámlálásra! 

A munkavégzés ideje:
2022. október 17. – november 20.

Előreláthatólag 100–140 címen kell kérdőívet kitölteni, tableten, amit a KSH biztosít az adatfelvétel idejére.

Idén is lázasan készültek a gyerekek és a pedagógusok a Hegyháti Általános Iskola Egyházaskozár-Bikali tagintézményének közös farsangjára.